hírek : diósgyőri öröm ujpesti blama |
diósgyőri öröm ujpesti blama
olekhan1013 2006.07.31. 09:20
diosgyőr-ute 1-0
A nyitó forduló első vasárnapi mérkőzésén a tavasszal a bajnoki címről az utolsó pillanatban lemaradó Újpest a Diósgyőrhöz látogatott. A két gárda egy éve ugyancsak az első fordulóban játszott egymással, s akkor egy öngóllal az újpestiek nyertek.
Azóta sok víz lefolyt már a Dunán, így például a hazaiak, azok után, hogy ősszel az ötödik helyen végeztek, tavasszal eladták az összes valamirevaló játékosukat, s végül így visszacsúsztak a nyolcadik helyre. A valamire valók között volt Tisza Tibor is, aki éppen Újpestre került, s a tavaszi nyitófordulóban be is talált volt csapata kapujába.
Most azonban ő volt az előző bajnokságban rettegetté vált újpesti támadósor egyetlen képviselője a kezdőcsapatban. A gólkirály Rajczi Péterre, a csapatkapitány Tóth Norbertre és az argentin Lucas Cariatira is eltiltás miatt nem számíthatott Valére Billen, a lila-fehérek trénere, Kovács Zoltán pedig csak a kispadra került. A védelem sem volt éppen acélos, hiszen Vanczák Vilmos Angliában van próbajátékon, míg Füzi Ákos porcsérülése után még mindig nem teljesen egészséges. Őket elsősorban fiatalok beállításával próbálta meg pótolni a belga edző, akinek csapata csütörtökön ugyan nyert a liechtensteini Vaduz otthonában, ám összesítésben így is búcsúztak az UEFA-kupa selejtezőjének első fordulójában.
Ezek tükrében egyik csapat sem kezdett éppen vehemensen: a hazaiaknak ugyan két lehetőségük is lett volna, ám kapura lövésig egyszer sem jutottak el, míg a lilák elsősorban szabadrúgások után veszélyeztettek kétszer. Ez összesen négy lehetőség egy félidőben, ami még a nem túl magas színvonalú magyar bajnokságban is roppant szerény teljesítmény. Nem csoda, hogy igencsak unatkozott a találkozóra kilátogató közel hétezer szurkoló.
A szünetben megpróbált változtatni a vendégek mestere, és bedobta a lilák kedvenc támadóját, Kovács Zoltánt is, ám mindezt vesztére, mert az első negyedóra végén egy pontrúgás után a hazaiak szereztek vezetést Farkas Viktor révén.
Az újpestiek azonnal támadókat, a diósgyőriek védőt cseréltek be. A fiatal vendéggárda ezt követően ugyan többet birtokolta a labdát, ám a fellazuló védelmükre tetszés szerint vezették kontráikat a hazaiak, akik a meccs ezen időszakában több gólt is szerezhettek volna Faggyas, Sipeki, majd Binder révén. A helyzetek kimaradtak, mégis izgalommentes maradt a hajrá, mert a lila-fehérek már nem tudtak helyzetet kialakítani. A Diósgyőr megérdemelten szerezte meg a három pontot.
|